banner

2016. május 1., vasárnap

Leszbikus nők által nevelt gyerekeket vizsgáltak

Az 1980-as évek óta vita tárgya, hogy vajon a homoszexuális szülők által mutatott példa hátrányosan érintheti-e a gyerek fejlődését a heteroszexuálisok gyermekeivel szemben.


A meleg nők és meleg férfiak házassága azért is megosztó a társadalomban, mert a házasság általában egy gyerek iránti felelősséggel is jár, ahol meghatározó, hogy milyen példát mutatnak a szülők a gyereknek.

2016. február 28., vasárnap

Elfogadták a melegek együttélését a középkorban

Egy amerikai történész meglepő bejelentéssel állt elő: 600 évvel ezelőtt a középkori Európában elfogadott és jogilag is szabályozott lehetett a meleg párok együttélése.

A pennsylvaniai Shippensburg Egyetem történésze, Allan Tulchin szerint történeti bizonyítékok sokasága, így végrendeletek és sírok tömkelege utal arra, hogy a homoszexuális kapcsolatok a középkorban elfogadottnak számítottak. „A ma elfogadottnak számító együttélésben semmi új nincs, hiszen például a középkorban sem számított tabunak” – áll a Live Science című tudományos magazinban.

2016. február 18., csütörtök

Legendák övezik az angol leszbikusok történetét

Az angol leszbikusok történetét rengeteg legenda övezi. Viktória királynő szerint nem is léteztek, sokan viszont szőrös lábú, férfigyűlölő teremtményekként képzelték el őket.

Rebecca Jennings komoly és érzékeny könyve mentes a durva és obszcén jelenetektől, valamint – áttörve a hallgatás falán – igyekszik magyarázattal szolgálni a jelenség okaira is. Azok számára, akik jártasak a homoszexualitás történetében, nem sok újdonsággal szolgál. Az elmúlt években sok jó szakkönyv jelent meg a témáról. Jenningsnek sikerült összefoglalni mindazt, ami a leszbikusok történetéről szóló irodalomból már tudható.

2016. február 8., hétfő

Leszbikus vagy biszexuális nők párkapcsolati lehetőségei

Rengeteg nő, aki nem mer coming out-olni, férjhez megy, gyereket szül, és hirdetéseken keresztül keres magának egy nőt, de a férje a csali a horgon. Így titkolóznia sem kell a férje előtt. Otthon a kis kuckójukban elintézik édes hármasban. De mi van, ha már ez nem elég?

 Kiemelt problémát jelentenek az anyasági kérdések, főleg a leszbikusoknál. Sokszor – szinte mindig – diszkriminálják a leszbikus anyák gyermekgondozási lehetőségeit, mert a bíróságok a leszbikus anyát gyermeknevelésre alkalmatlanak tekintik, s mivel a gyermek „legjobb érdekeit” veszik figyelembe, csak a láthatást engedélyezik.


Szerencsére az intelligens pszichológusok ezt megcáfolják, és határozottan állítják, hogy a leszbikus anya gyermeke nem mutat szexuális zavart, ahogy egy heteró anyáé sem vagy éppen úgy mutat zavart, mint egy heteró nő gyermeke. Arról nem is beszélve, hogy ha jól neveled gyermeked, akkor sokkal toleránsabbak lesznek mindenféle mássággal szemben, mint az „átlag” gyerekek.

2016. január 22., péntek

A biszexuálisok többnyire nők

Egy a negyvenes években készült felmérés során a nők 6-14%-a vallotta be, hogy volt már kalandja azonos neműekkel, a mai kutatások szerint ez az arány akár 38% is lehet. Ebben persze benne vannak a fiatalkori kísérletezgetések is.      

Szeptember 23-án ünnepelték világszerte a biszexuálisok világnapját, az esemény alkalmából a Nerve összeszedte a biszexualitás történetének legjelentősebb történéseit. Az egyik ilyen az, hogy 2008-ban az egyik amerikai kutatás megállapította, a biszexuálisok többnyire nők, a tengerentúli felmérés szerint a nők 1,5%-a szereti a saját nemét is – más felmérések jóval nagyobb hányadot mutatnak. Ebben a kutatásban azt is megállapították, hogy egy úgynevezett átmeneti időszakban csajoznak a biszex nők: ez főleg a főiskolai időszakra jellemző, és még egy kicsit tovább is tart, nagyjából tíz évig. Aztán a kísérletezgetések után megállapodnak egy férfival.    

2016. január 6., szerda

Én se beszéltem soha a leszbikus fantáziákról

Sziasztok! Én is Richárd levelére reagálnék, csak egy teljesen másik szemszögből. Én ugyanis a barátnő vagyok, akinek lehet, hogy biszexuális a pasija” – mielőtt megmutatnánk, mi következik Eliza levelében ezután a bevezető után, hadd emlékeztessük önt arra, hogy ki is ez a Richárd, akiről szó van. Richárd arról írt nekünk, hogy bár van barátnője, egy párszor már szervezett le szexrandikat férfiakkal, ahol azonban sose történt semmi, Richárd mindig meggondolta magát.

Érthető, hogy egy ilyen különleges témára rengeteg levél érkezett, és a sort most Eliza folytatja a saját beszámolójával, saját kapcsolatáról. Természetesen Eliza beszámolójával sem tekintjük a témát lezártnak, ha ön még hozzátenne valamit, kérjük, írjon a Randiblog e-mailcímére! Várjuk véleményét, esetleg tanácsait, de főleg saját tapasztalatait!


2015. december 31., csütörtök

Biszexuális nők vágyai és a társadalom

„Mindig is éreztem, hogy hiányzik valami” – ez egy igen meghatározó, és jellemző mondat a biszexuálisokra. Ha nővel van, akkor férfi. Ha férfival, akkor nő. Na, de ha megvan mindkettő, akkor az maga a paradicsom. Ez most még igen ritka Magyarországon, de mostanában egyre többet találkozni ilyen esettel. Ugyanis, melyik férfi  viselné el, ha a rajta kívül mással is lefekszik a Kedvese. Hiába, hogy az is nő.